(+36) 20/995-00-97
(+36) 20/995-00-13
info@aer.hu

BigBelly – napfénnyel nyomja össze a szemetet

Lassan az egész világon elterjed – mintegy 30 államban fellelhető már -, de a megújuló energia felhasználásával, valamint a hulladék reciklálásával foglalkozó hazai szaksajtó is mostohán bánt eddig a témájukban talán az egyik legnagyszerűbb találmánnyal.

2013-05-06-2Az amerikai BigBelly Solar cég napenergiával működő hulladékgyüjtő-tömörítőjéről van szó. A szokásos szelektív hulladékgyűjtő bokszoknál valamivel nagyobb fülkeszerű építményekbe a nap energiájával működő gépezetet építettek be, a fülke teteje szolgál a napenergia befogására és a gyártó szerint a hulladékgyűjtőt úgy építették meg, hogy semmiképp se jusson bele esővíz, és a róla szóló tájékoztatók szerint „egérmentessé” is tették.

Amikor érzékeli, hogy fémdobozokat, üvegeket, más hulladékot dobáltak bele, akkor a készülék hulladéktömörítője működésbe lép.

Az említettek mellett egyszerre több előnnyel szolgál: például befogadó kapacitása a tömörítő berendezést nélkülöző gyűjtőknek a többszöröse. Amikor bizonyos telítettséget ér el benne a hulladék, akkor a hulladékbegyűjtő szolgáltatónak elektronikus úton jelzi, hogy tartalma ürítendő, azaz nem szükséges menetrendszerűen járműveket mozgatni, hogy a BigBelly-k tartalmát elvigyék, így üzemanyagot is megtakarítanak a szállítást végző szolgáltatónak.

2013-05-06-1

(Forrás: tisztajovo.hu – Dátum: 2013.04.29)